Főmenü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÉPGALÉRIA 2010
KÉPGALÉRIA 2010 : Vezetőedzői értékelés (HSE – LÉTAVÉRTES)

Vezetőedzői értékelés (HSE – LÉTAVÉRTES)

holb  2011.11.15. 05:59

 

 

Szűcs János: „Jó volt látni, hogy mindent megtesznek a sikerért, hogy fegyelmezettek és hogy törekednek a megbeszéltek végrehajtására”


 

 

 - A hétvégén mindkét nap ünnepnap volt! – kezdte értékelését a friss házas vezetőedzőnk. A szombat az esküvőm miatt, a vasárnap pedig a győztes meccs miatt. Kicsit tompán és fáradtan tartottam most a taktikai értekezletet a mérkőzés előtt. De játékosaimmal úgy érzem, már tényleg annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy megértették így is, amit kértem. Két fontos dolog volt, amit többször is elismételtem, amire az egész taktikánk épült. Jó volt látni, hogy mindent megtesznek a sikerért, hogy fegyelmezettek és hogy törekednek a megbeszéltek végrehajtására. Az 1. félidőben teljesen "kioltottuk" a létai fiatalokat, hiszen egy apró helyzetet kivéve még a kapunk közelébe sem jutottak. Mi annál inkább, csak hát újra rossz százalékban használtuk ki a lehetőségeinket. két - három góllal kényelmesen vezethettünk volna a játék felénél, ehelyett a magabiztosságot korántsem segítő egy gólos előnnyel mentünk pihenőre.

Tudtam, hogy Sándor Csabi cserélni és váltani fog a szünetben, még inkább támadóbb felfogásban fogja csapatát kiküldeni a 2. félidőre. Ezért én is átszerveztem a csapatot, bár én csak szerkezetileg nyúltam bele a csapatba. Kicsit nehezebb volt a 2. játékrész, kicsit többször eljutottak a kapunkig - és sajnos a játékvezető valamiért újra haragudott ránk -, de éreztem, hogy mi itt ma nem fogunk gólt kapni. Úgy gondolom, hogy a helyzetek és a játék képe alapján az egy gólos sikerünk mindenképpen reális és megérdemelt.

Ha a Létavértes az egyik legjobb kondicionális képességekkel rendelkező csapat, akkor ez a mérkőzés bizonyította, hogy mi vagyunk a másik.

Egyébként az első fordulóban láttam őket, akkor nem tettek rám nagy benyomást. Most azonban azt kell, mondjam, hogy ha a futómennyiséget, a technika és taktikai mutatókat veszem alapul, az eddigi legjobb csapatot sikerült legyőznünk.

Külön öröm, hogy a győztes gólt a születésnapos Szathmári Zsolt szerezte. Örülök az Ő sikerének is, hiszen hétről - hétre jó teljesítményt nyújt, megérdemelte, hogy kicsit középpontba kerüljön, hogy a nézők Őt külön megtapsolják.

Köszönöm a csapatnak a győzelmet, és köszönjük újra a szurkolók biztatását!

 

(Nem csak László Ricsi, hanem a csapat is felülkerekedett ellenfelén)

Még nincs hozzászólás.
 
Fő támogatók

 

 

 
Oldalvonal

 
Linkek
 
Idő
 
Naptár
2026. Január
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
Tartalom

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG