Főmenü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÉPGALÉRIA 2010
KÉPGALÉRIA 2010 : Domokos Attila is Hajdúszoboszlón folytatja

Domokos Attila is Hajdúszoboszlón folytatja

holb  2011.07.21. 05:39

 

 

 

     A ballábas játékos a hétvégén három góllal mutatkozott be új csapatában.

 


 

 

A Püspökladányból érkezett játékosok közül ma Domokos Attilát mutatjuk be olvasóinknak. A baloldal bármely posztján bevethető játékos érkezésével nagyban nő Szűcs mester variációs lehetősége, hisz hétvégén a Nyíradony elleni edzőmérkőzésen Attila csatárként is megállta a helyét és három gólt rúgott. Ez azért is kellemes meglepetés volt a szakmai stáb számára, mert Attila volt csapatában legtöbbször balhátvédet játszott.

  

 

 - Mit kell tudni rólad?

 

 - Karcagon kezdtem el a focit.16 évesen az ottani NB II -es felnőtt csapat tagja voltam.20 évesen Püspökladányba igazoltam, ott bajnokságot nyertünk a megyei bajnokságba. Következő évekbe is jó eredményeket értünk el NB III -ba.

 

 

 - Már 2 hete a csapattal edzel, hogy fogadtak a társak, milyenek az első tapasztalataid?

 

 - Kellemes fogadtatásban volt részem, mint edző, vezetők és játékosok körében. Nagyon motivált minden ember a klubnál, hogy minél sikeresebb legyen a csapat. A csapatársaim segítőkészek, hamar befogadtak. Nagyon egységes csapat, ami ritka.

 

 

 - Mik az elvárásaid a csapattal és magaddal szemben az előttünk álló szezonban?

 

 - Szeretnék minél több meccsen pályára lépni. Próbálom a legtöbbet kihozni magamból, gólokat rúgni, hogy hozzásegítsem a csapatot a minél jobb szerepléshez. A csapatot tekintve sok munkával, akarattal ott lehetünk a táblázat elején.

 

 

DOMOKOS ATTILA

 

Születési idő: 1988.07.13

Magasság/súly: 185/68

Eddigi csapataid: Karcag SE, Püspökladányi LE

Kedvenc csapatod: Real Madrid

Kedvenc labdarugód: C.Ronaldo

Kedvenc étel: Van több is 

Kedvenc ital: Rostos

Kedvenc zene: Progresszív

Kedvenc autó: Audi

Kedvenc állat: Kutya

 

 

Még nincs hozzászólás.
 
Fő támogatók

 

 

 
Oldalvonal

 
Linkek
 
Idő
 
Naptár
2023. Március
HKSCPSV
27
28
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Tartalom

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.