„A mérkőzés hőse”
holb 2011.09.28. 10:05

A 16 éves Kovács Martin élete első NB III-as mérkőzésén egy remek gólpasszt adott.
Sorozatban ötödik győzelmét aratta csapatunk a hétvégén. A Tiszakanyár elleni mérkőzésen hatalmas taktikai csata folyt. Tipikus egy gólos mérkőzés volt, és ezt szerencsére a mi csapatunk szerezte a csereként beálló Kovács Martin remek gólpasszát követően. Martint már évek óta a legnagyobb Szoboszlói ígéretként tartják számon, hihetetlen gólérzékenységének és nagyszerű helyzetfelismerésének köszönhető. Remekül sikerült a bemutatkozása az első NB III-as mérkőzésén, hisz egyből egy mérkőzést eldöntő gól passzt adott. A hétvégi mérkőzésről, a jelenről, jövőről osztotta meg gondolatait Martin honlapunknak.
- Én eddig azt hittem az ifi csapatban, hogy mindent tudok, ami a futballhoz kell. Most nyáron elkezdtem edzeni a felnőtt csapatnál és rá kellett döbbenem arra, hogy nagyon sokat kell még fejlődnöm és nagyon sokat tanulnom ahhoz, hogy nagyon jó futballista lehessek.
A srácok hamar befogattak, és egyenlő csapat társként kezelnek, ami nagyon jól esik, tényleg minden lehetőségem megvan a fejlődésre, nagyon kemény edzések és nagyon jó edzésmérkőzéseken vehettem részt, ahol többnyire eredményesen szerepeltem.
A bemutatkozó mérkőzésem nagyon jól sikerült, ami itthon volt megrendezve Tiszakanyár ellen. egy nagyon jó iramú kemény mérkőzés volt, többnyire a mezőny harc volt, komolyabb helyzeteket nem tudott csinálni egyik együttes sem. A 80. percben álltam be, betartva az edzői utasításokat, hogy valahogy gólt kell rúgnunk. második labda érintésemmel adtam Domokos Imrének egy labdát, amivel Imi élni tudott és irgalmatlan erővel berúgott a Tiszakanyár kapusa fölött. Nagyon sokan gratuláltak, ami nagyon jól esett.
Dolgozom tovább, teszem a dolgom és próbálok olyan teljesítményt nyújtani az ifi csapatban, amivel a felnőtt csapatnál is számításba vehetnek.

|