Főmenü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÉPGALÉRIA 2010
KÉPGALÉRIA 2010 : Fülöp András az első igazolásunk.

Fülöp András az első igazolásunk.

holb  2011.07.19. 20:57

 

 

 

    Fülöp András a  Püspökladány volt csapatkapitánya csapatunkban folytatja pályafutását.


 

 

A Püspökladány NB III-ból való visszalépését követően négy játékos Hajdúszoboszlón folytatja pályafutását. Minden túlzás nélkül a ladányi csapat legjobb játékosait sikerült leigazolnunk. Domokos Attila, Bácsi Zsolt, Domokos Imre és Fülöp Andrást egyenként mutatjuk be olvasóinknak. Elsőként a volt csapatkapitányt Fülöp Andrást kérdeztem.

 

 

 - Bemutatnád magad a szoboszlói szúrkolóknak?

 

 - 27 éves, egyedülálló vagyok. Püspökladányban lakom és dolgozom. Gyerekkoromban a Debreceni Olasz Focisuliban és a DVSC SI-ben fociztam. 2000 óta Püspökladányban játszottam. 3 évig voltam a ladányi egyesület csapatkapitánya.

 

 

 - Már 2 hete a csapattal edzel, hogy fogadtak a társak, milyenek az első tapasztalataid? 

 

 - Jól fogadtak a társak. Sok az ismerős a csapatnál. Jó hangulatú, kemény edzések vannak. A csapatszellem kezd kialakulni. Kezd összeszokni a társaság, ezt bizonyítja a hétvégi Nyíradony elleni nagyarányú győzelmünk is.  

 

 

 - Mik az elvárásaid a csapattal és magaddal szemben az előttünk álló szezonban?

 

 - Kihozni a csapatból és magamból a maximumot. Minél előrébb szeretnénk végezni a tabellán. A vezetőség és a szurkolók igényeinek megfelelni mind egyéni, mind csapatszinten.

 

 

FÜLÖP ANDRÁS

Születési idő: 1984. 07. 06.

Magasság/súly: 188cm/84kg

Eddigi csapataid: Debreceni Olasz Focisuli, DVSC SI, Püspökladányi LE

Kedvenc csapatod: Fc Barcelona

Kedvenc labdarugód: Rivaldo

Kedvenc étel: tűzdelt őzgerinc 

Kedvenc ital: ásványvíz

Kedvenc zene: Zorán

Kedvenc autó: Audi

Kedvenc állat: kutya

 

 

Még nincs hozzászólás.
 
Fő támogatók

 

 

 
Oldalvonal

 
Linkek
 
Idő
 
Naptár
2026. Július
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Tartalom

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.