Fmen
 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
KPGALRIA 2010
KPGALRIA 2010 : Szcs Jnos a Kisvrda elleni mrkzsrl

Szcs Jnos a Kisvrda elleni mrkzsrl

holb  2011.09.12. 11:05

 

Szcs Jnos: „A fik maximlisan prbltk betartani a megbeszlteket, persze voltak hibk, de sszessgben elgedett voltam a teljestmnykkel”


 

A mrkzs taktikai rtekezlett azzal kezdtem, hogy ami szmomra mindig, minden korosztlynl legalbb annyira fontos volt mint a szakma, az most gy rzem a jelenlegi csapatnl is kialakult – kezdte a mrkzs rtkelst Szcs mester. Ez a j kzssg, a csapatszellem s az sszetarts plyn bell s kvl egyarnt. Pedaggusknt mg fontosabbnak tartom, s tudom, hogy a jtkosok jobban tudnak kzdeni, harcolni a csapatrt, egymsrt s a sikerrt, ha j a csapatszellem. gy rzem ezt bizonytotta is a tegnapi gyzelmnk, hiszen egysgesek voltunk, nem volt gyenge pontja a csapatnak. A fik maximlisan prbltk betartani a megbeszlteket, persze voltak hibk, de sszessgben elgedett voltam a teljestmnykkel.

Csalka a Kisvrda szereplse, ez a csapat biztos vagyok benne, hogy a tabella elejn fog vgezni. Tudtuk, hogy a pontrgsaik nagyon veszlyesek, ez be is bizonyosodott. Kszltnk r, mgis kaptunk glt rgztett helyzetbl. Mi hellyel - kzel tudtuk a sajt jtkunkat jtszani, br elg vltozatos volt a mrkzs, volt mikor mi, volt mikor ellenfelnk dominlt. Nzi szemszgbl biztosan lvezetes meccs volt, hiszen volt 5 gl, voltak helyzetek s az iram megfelel volt.

Nha kzdttnk a jtkvezetkkel is kicsit, de ilyen parzs meccsen ez benne van. rlk, hogy gljainkat hrom jtkos szerezte, ez szmukra remlhetleg ad egy lkst, egy kis nbizalomtbbletet. Azrt most is van bennem hinyrzet. Ha a mrkzs utols harmadban, amikor ellenfelnk mr kitmadt s szellsebben vdekezett, jobban sszpontostunk s pontosabbak az utols passzaink, akr nagyobb arny gyzelmet is arathattunk volna.  Persze azt is el kell ismerni, hogy az utols 10 perc "meleg" volt, hiszen magassgi flnyket kihasznlva sok bevelt labda rkezett a kapueltrbe, de szerencsre le tudtuk vdekezni ezeket a szitucikat.

Gratullok a csapatnak s ksznjk a szurkolk bztatst!

 

1 hozzszls
Utols hozzszlsokjabbak 1 KorbbiakLegels hozzszlsok
Idzet
2011.09.12. 22:54
lacus

Gratullok, szp gyzelem volt, volt tartsa a csapatnak. Csak gy tovbb! Most fjhat igazn az els fordulban elszenvedett veresg: szz szzalkosak lehetnnk!

 
F tmogatk

 

 

 
Oldalvonal

 
Linkek
 
Id
 
Naptr
2025. November
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Tartalom

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG